Az irományaim közszemlére bocsátása egy sajátságos perverzió részemről, hasonló, mint amit a Megasztárban jelenlévő számos felturbózott exhibicionizmussal bőségesen megáldott kornyikáló énekes önjelöltje alakit. Ők a saját hangjukba szerelmesednek bele, és emiatt elvesztik józan ítélőképességüket. Mert ha kívülálló szemével látnák magukat, riadalmukban úgy járnának, mint az a szerencsétlen macska, amelyik farkára konzervdobozt kötöztek. Lehet, hogy én is elvesztettem józan ítélőképességemet? Lehet.
Én írásaimat tartom olyan becsben, hogy tévesen ítélem meg értéküket? Egyszer egy osztrák művészettörténész professzor bökte ki undorral képeim láttán, hogy „az egész szemét” máskor bécsi műkereskedő áradozott felőle, idézem „jobbak a képei, mint a festőművész barátjáé”. Ez azt bizonyítja, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Tehát mindenkinek van joga magát mutogatni, különösképpen, mikor bele van szerelmeskedve önön produkciójába.
Az kérem egy másik dolog, hogy itt a példának felhozott Megasztár műsor felelős szerkesztője kit enged az adásba. Legyen az Ő sara, ha „szőrnyellákat” tölti ki a drága műsoridőt. Legfeljebb, a kedves néző nyom egyet a távirányító gombján. Az internetre az tehetem fel, amit csak akarok, itt nincs szerkesztő, aki válogathatna a produkciók közül. Itt is az a megoldás: a kedves látogató odébb áll.
Amit én művelek, hogy is mondjam, az afféle mezei filozofálgatás. De hát 54 évesen már csak megáldott a Teremtő materialista szemléletem ellenére annyi bölcsességgel és exhibicionizmussal, hogy, még a nagyképűség látszatát is elkerülve gondolataimat bemutathassam.
2008-09-16
2010. márc. 22.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
Én nem hiszem, hogy ez magamutogatás! Én például nyitni akartam, mert személyesen egyre kevesebbet forogtam emberek közt és ezáltal egyre kevesebb új ismeretségre tettem szert, ebből adódóan egyre kevesebbet kommunikáltam. Az agyat meg dolgoztatni kell!
VálaszTörlés