A
jelen oktatásnak nem az a célja, hogy valódi életre megtanítson,
(mert olyan ismeretekkel csak alibi módon látnak el) hanem az, hogy
a gazdagok, élősködjenek rajtad. Annak nem érhető aki nem tudja,
hogy mi fán terem az Új világrend a (New Wordl Order), vagy ha
tudja, de a világban levő eseményekben nem látja a
megvalósítására tett lépéseket, és még mindig ártalmatlan
összeesküvés elméletnek hiszi.
2016. ápr. 29.
2016. ápr. 23.
MIÉRT NEM TÖRTÉNIK SEMMI?
Az a lelkiismereti törvény bénít, hogy az ellenünk vétkezőket ugyanolyan módszerekkel még nem győzhetjük le amivel támadnak ránk.
2016. ápr. 17.
A BÉKESSÉG SZENT GRÁLJA
Aki képes megérteni mondandómat, és alkalmazza az itt leírtakat, az a veszekedést örökre letudja.
Mindenekelőtt el kell fogadni Sigmund Freud osztrák neurológus és pszichiáter korszakalkotó felfedezését magáról a tudatalatti létezéséről.
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá tegyük a világot, minden tudást, aminek szülői vagyunk, ha az nem ad lehetőséget visszaélésre, ki kell adni, közkincsé tenni. Számítógépes nyelven a gondolatokat nyit forráskódúvá kell nyilvánítani. Hát teszem.
Mindenekelőtt el kell fogadni Sigmund Freud osztrák neurológus és pszichiáter korszakalkotó felfedezését magáról a tudatalatti létezéséről.
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá tegyük a világot, minden tudást, aminek szülői vagyunk, ha az nem ad lehetőséget visszaélésre, ki kell adni, közkincsé tenni. Számítógépes nyelven a gondolatokat nyit forráskódúvá kell nyilvánítani. Hát teszem.
2016. ápr. 16.
LEESETT A TANTUSZ
Igaz elég sokára, vagy nagyon korán. Aki szerencsétlenségére elhiszi amit mondok, az érti, aki szerencséjére nem hisz nekem, az nem érti előző mondatomat. Na ez elég rébuszosra sikeredett, remélem sokakat elriasztottam, hogy elolvassák ezt a blogot. (Vagy inkább antiblogot.) Nem kell elhinni mindazt, ami pesszimista agyam szüleménye. Aki ezek után elolvassa, neki újdonság, és ráadásul még el is hiszi, az vessen magára.
2016. ápr. 15.
MILYEN VAGY?
Mindenki gondolkodjon el, hogy megfelel-e e kritériumoknak.
Minden körülmények között az embert szerető erkölcsi hozzáállása van-e?
Minden akaratát ennek a szellemisége hatja át?
Minden körülmények között az embert szerető erkölcsi hozzáállása van-e?
Minden akaratát ennek a szellemisége hatja át?
Mert csak azok a jó emberek, akik hezitálás nélkül is, és hosszas gondolkodás után is, igent tudnak mondani, a többi könyvelje el magának, hogy ő bizony rossz.
2016. ápr. 13.
NEM JÓ ÖREGNEK LENNI
A rokkantakat, öregeket miért kívánják a halálba, a családjuk is miért akar a tudat alatt megszabadulni tőlük. (Na az enyém nem. Remélem ebben sem tévedek.)
2016. ápr. 11.
HÜLYE AZ HÜLYE
Nehéz szöveg. Sajnos akinek szól, az feladja, és abbahagyja idő előtt az olvasást. Reménykedek, hátha mégis
2016. ápr. 10.
HÁTULRÓL MELLBE
Nem bírom tovább. Pontosan két év hallgatás után közreadom gondolataimat, mert attól értékesebbnek tartom őket, hogy önző módon megtartsam magamnak. (Lehet, hogy kicsit nagyképű vagyok?)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Értetlenkedek, amiért egyesek, sőt kettesek, szerintem ok nélkül sírnak-rínak keserű sorsuk miatt. Nincs kitekintésük a világra, mert ha lá...
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...