2010. nov. 25.

VAN ITT PÉNZ DOSZT

Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt éjszakánként lázas sürgésforgás zaja hallatszik be házunkba, ami miatt éjszakai nyugalmunknak annyi. Tavaly nagy csinnadrattával felvonult a MÁV egyik illetékes társulata az előttünk lévő pálya szakaszon megoldania víz elvezetését. Hiába való volt a sok pénz elköltése, mert nem oldották meg vele a problémát. Mert ha akkor megcsinálták volna pipecül, akkor most nem kellene ismét forgalom zavarása miatt, éjszaka ezen ügyködniük. Az már nem is háborít fel, hogy tönkrevágták alvásunkat a szervonat rendszeres dudálásával, az árokásógépből/tól hallatott zuhogás, meg csikorgó hangokkal. Meg a melósok biztos szükséges kajabálásával.
 Amin kiakadok, az a sok-sok pénz felesleges kidobása.

Anno akkora daruval vonultak fel, amivel a templomtoronyról is le tudták volna venni a keresztet. Egy ilyen darunak az óradíja sem kétfillér, vetekszik egy sztárügyvédével. Bizton állíthatom ekkora felvonulást utoljára akkor láthatott Füle, mikor a vasút, vagy a templom épült. Vagy akkor sem.

Lehetséges, hogy zöldséget mondok, mert laikus vagyok az effajta dolgokhoz, de a józan paraszti eszem azt mondatja velem, hogy nagyon felesleges volt itt mindenféle ügyködés. Az volt az indok, hogy azért kell kicserélni a pálya alatti átereszt, hogy a csapadékvizet a vasút mellől jobbról, balról elvezessék. Az bizony nem jött be. Hiába is verték szét, rettenetes nehézségek árán, a múlt század elején készült masszív átereszt, és cserélték ki öblösebbre, a víz ugyanúgy pang az árkokban, mint, annak elején. Azt én elhiszem, hogy nagyobb keresztülengedő képességű egy ugyanakkora átmérővel bíró négyszögletű áteresznek, mint egy kör alakúnak. De itt nem a kapacitással volt a baj, hanem az árkok karbantartásával. Az áteresz, meg ahogy eddig is, ezután is teljesített volna a feladatát. Nem azért cserélték ki, mert tönkrement. Az ősök megépítették ezer évre, meg egy napra. Ha ramaty lett volna, akkor nem kínlódnak vele modern masináikkal olyan sokat. Hogy megsüllyedt az áteresszel együtt a pálya is? A sin alá vernek, oszt kész. Máris nem fog lezuttyanni a vonat, mikor beér Fülére. Annyit nem süllyedt az áteresz, hogy a vízszint elérte volna a cső mennyezetét. És ha eléri, akkor mi van. A közlekedőedények elvén a víz itt is továbbítódott volna, ha az idők folyamán összegyülemlődött ramaty el nem dugítja.

Biztos volt egy pénzügyi keret, amit fel kellett használni, pályakorszerűsítés címszó alatt. Inkább elköltötték feleslegesen, hogy ne vesszen oda. De sajna, nagyon úgy néz ki, mégis elveszett. Most már nem a MÁV-tól, hanem mindenki zsebéből. Ennyi erővel kidobhatták volna pénzünket az ablakon, pályakorszerűsítés csatakiáltás nélkül is. Hogy hány és hány ilyen eset lehet országunkba, azt a jó ég sem tudja megmondani. Ezért van az ország ilyen ramaty anyagi helyzetben, meg másért is. De az már külön történet. Szakemberek biztos meg próbálnának meggyőzni, a maguk igazáról, mindenféle szak-halandzsa szöveggel, de én is kötöm az ebet a karóhoz, hogy bizony kevesebb pénzzel is meg lehetett volna ezt a gondot.

Azt is elhiszem, hogy jobb lesz az árkok funkciója, miután lerakták bele az előgyártott elemeket. Szépnek szép az egész projekt. De alaposan átgondolták tervezéskor, hogy amit ráfordítanak, az megéri? Na ebben már szkeptikus vagyok.

4 megjegyzés:

  1. Hazánk egy kész csoda! Lenyúlások, csalások, sikkasztások, herdálások, lopások, átverések, ámítások, stb. És ennek ellenére még viszonylag.... Mi lehetne ez az ország, ha végre nagyjából "rend" lenne?

    VálaszTörlés
  2. Az üzletünk előtt is pont ma egy ilyen hasonló pénzkidobos munkát végeztek.A előttünk lévő út túloldalán a járda és az út között egy viakoloros autó parkoló van. A csavar az,hogy a parkoló nem ér ki az útig.Az út és a parkoló között egy kétméteres sáv van ami murvás.Ez eső esetén nagy kátyukat eredményez ezt jöttek újfent elsimítani egy egész brigád,markológéppel,lapátokkal stb.Szóval ami pénzt már évek óta erre költenek azon már azt a kis részt többszörösen viakolorozhatták volna! Ja igen csak akkor az évi többszörös biztos bevétel elveszik valaki fontos ember számára!Ez már csak sajna így megy itt és amint írjátok máshol is! Sajnos!!

    VálaszTörlés
  3. Jó a kérdés: "Mi lehetne ...."
    Rohadtul kíváncsi vagyok én is.

    VálaszTörlés
  4. Kánaán. Addig ameddig nem fuccsol be a helyzet, az arra illetékesek nem fognak észre térni. Az egyik kézzel szorítják a szuszt a jónépből, a másikkal eszetlenül szórják a pénzt marékkal.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10