Illusztráció
Megöregedtem azért látom a fiatalokat megvadulva? Félek, hogy semmi köze nincs látásmódom változásának a fiatalok általános helyzetének megítélésében. Az is lehet amit én vadulásnak láttok az normális? Nekik. A megváltozott világot képtelenek vagyunk mi öregek megérteni, életkori konzervativizmusunk miatt. Vagy az is lehet, hogy valami nagyon el lett szúrva?
Az én elvem az, hogy a gyerekre még akkor kell tenni a féket, amikor még lehet, vagyis kiskorukban. Ha ezt elszalasztjuk, akkor már veszett fejsze nyele. Sokan elszalasztották, aminek mindenki issza a levét. Kergebirka szülőnek kergebirka gyermeke, felzúdítja a jó szülő megnevelt, de az életkora, a tapasztalatok hiánya miatt még nem a reális ítélőképességének birtokában lévő csemetéjének fejét. Így áttételesen az ilyen szülők nemtörődömsége miatt a felelős szülőnek fájdul meg a feje. Kicsattanó egészségük, a veszélyhelyzet nem reális megítélése miatt hajlamosak rá, hogy előre szaladjanak. Vagyis olyasmit is bevállaljanak, ami meghaladja képességeiket. Maga az alapállapot ad okot az elégedetlenkedésre. A felelős szülő alapállapothoz viszonyítva gyermekei státusza miatt elégedett lehet. Sokszor félreértik morgolódásukat. Hiába nem tudjuk mindig kellően szétválasztani ellenérzetünket, ami valójában a helyzetüket károsan befolyásoló körülményeknek szól. Ez valószínű minden szülő veleszületett hibája , helyesebben minden ember hibája, mert a fiatalok is lesznek egyszer szülök. Ebbe a hibába ugyanúgy bele fognak esni, mint őseik. Erről nagyon sajnálom, de nem tehetek, nem tehetnek. Az alapállapot szintjének folyamatos csökkenése miatt, ugyanúgy mint szüleink, mi is azt érezzük, hogy minden gyerek kevesebbet produkál attól, mint ami elvárható lenne tőlük. Az alapállapot romlás folyamata, nagyon úgy néz ki megállíthatatlan. Ezek szerint törvényszerű, hogy be fog következni elkorcsosodás, a végső pusztulás. Bármennyire is paradoxnak tűnik, az ún. fejlődés csak sietteti ezt a leépülő folyamatot az emberiség fizikai megsemmisülése felé. Mindezeket csak azért írtam le, mert tudatosan csak akkor tudunk élni, ha tisztában vagyunk a valós helyzetünkkel, jövőnkkel.
2011. szept. 29.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Nem normális. Meglehet két különböző dolgot értünk vadulás alatt, de az biztos, hogy nem normális dolog. Viszont következménye a mai világnak. Akár törvényszerűnek is elkönyvelhetjük.
VálaszTörlés