Nyugodság, nem Tolsztoj hatalmas regényméretével hasonlatos bejegyzésem terjedelme, csak a címet vettem kölcsön a tőle. Azt a dicséretet kapta személyem egy emailban, - blogjaim kapcsán - hogy sokoldalú vagyok. De én csak idegen tollakkal ékeskedek, mert sok tippet feleségem, gyermekeim, a családon adják. Ugyanúgy, mint ennek a bejegyzésnek az ötletét is, amivel most foglalkozom, Norbitól, lányom vőlegényétől kaptam, kit már ezen kapcsolat révén a családomhoz tartozónak tekintek.
Itt Európában, Magyarországon békeidőben vagyunk immáron 65 éve. Ilyen hosszú háborúmentes időszak, a közelmúlt történelmében, – leszámítva a monarchia háborúit, amelyekben Magyarország területe nem volt érintve - csak 1849-1914-ig volt. Isten őrizzen, még a gondolattól is irtózom, amikor azt a paradoxont írom le, hogy a háborúknak volt jó hozadéka is.
A szavannákon menetrendszerűséggel bekövetkező tüzekhez tudnám hasonlítani. A tűz után megújul a természet. Jelen társadalmunk megújulására is tisztítótűzre lenne szűksége? Mert 65 év állóvízben még a 89-es rendszerváltást is beleszámítva, nem volt akkora megrázkódtatás, ami után joggal mondhatnánk, tiszta lappal indulhattunk/indulhatunk. Vagy van valamelyes tüzecske, minek intenzitását én keveslem? Vagy csak türelmetlenkedem, mert nem látom a lángot? Ha jól belegondolok, nem is akarom, mert az fájdalommal, könnyel, halállal jár. Nem akarom, de mégis van. Mármint a halál, a látható láng nélkül. A mai levitézlett életünkben mindezek a felsorolt negatívumok jelen vannak. Van, aki nem bírja a könnyet, fájdalmat, és a halálba menekül, a már egy ideje létező „békebeli” háború elől, miatt. Hogy létezik ez a háború, azt áldozatai igazolják. A háború menekültjei azonosak a rengeteg hajléktalannal, az egzisztenciájukat vesztett emberek tömegével. A szenvedés, nélkülözés is jelen van, szerencsére nem párosul mellé fegyverropogás. Az igaz, hogy enyhébb fokozatban, de időtartamban sokkal hosszabb ideig, mint amíg egy tényleges front el nem vonul.
Summa summarum: az áldozatok egyfajta békebeli háborút élnek meg. A jelenkor társadalmának kárvallottjai legalábbis azt annak érzik. Gondolom én.
2010. nov. 1.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Olvasom a szerencsétlen Szita Bence brutális meggyilkolásával kapcsolatos hozzászólásokat. A megnyilvánulások megrettentenek és a jelens...
-
Tegnapelőtt este ismét megbizonyosodtam arról, hogy minden rosszban van valami jó, akár többszörösen is. A televízió műsorai között szörfözt...
-
Abbahagyom egy időre, lehet örökre az „ész” osztást, mert értelmét nem látom erőfeszítéseimnek. Lebegtetem visszatértemet, mert bármennyire ...
-
Hogy ki ő? Blogger. Aki az internetes világban, legalábbis nálunk, egyik bejegyzésével rövid idő alatt nagyon nagy népszerűséget tudhatott ...
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Illusztráció. Úgy érzem magamat, mint az, akire így vicsorog ez a fenevad. Sokan nem látják át ennek a jelenlegi politikának iszonyatosan...
-
Szerény véleményem szerint, nem. Momentán ez a téma jutott eszembe, csak úgy spontán beugrott, és nincs semmi apropója gondolatmenetemnek. ...
-
Illusztráció Eléggé félelmetes az emberi agy, legalábbis az enyém, mert egy viszonylagos semleges látvány is elvonatkoztatott asszociációka...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Kedves barátaimtól kapok rendszeres megjegyzéseket írásaimról, illetve kiegészítéseket, amit bele lehet kapcsolni gondolataim sorába. Mindez...

Jelen társadalmunk megújulására, mire lenne szükség? Jó lenne tudni! Én nem tudom.
VálaszTörlés