Mint ahogy máskor is volt rá alkalom, barátaim blogjai olvasásakor ötlődnek fel gondolatok, amiket érdemesnek tartok kiadni burámból. Így vagyok most is, miután elolvastam Georgina barátném legutóbbi bejegyzését.
A disznóvágásban az a legjobb mikor vége van, de csak öreg fejjel. Mert gyermekként, én legalábbis, jobban vártam, mint a karácsonyt.
Vegyes izgalommal vártam a bőség idejének beköszöntét, mert a coca leölése, bizony, lelkileg mindig megviselt. Később, aktív koromban is megmaradt ez a viszolygásom. De le kellett küzdenem, mert szükség volt bivalyerőmre a disznó lefogásánál. Később, feleségem nagybátyával, egy kötél segítségével, olyan tökélyre fejlesztettük ki a ezt hóhér technikát, hogy bármilyen nagy disznót ketten ki tudtunk végezni. Nem vagyok büszke tudományomra, ami aztán betegségem miatt elhalványulódott. Legalább ez az egy pozitív hozadéka van testemet kínzó nyavalyának. Nem kell tovább effajta lélekromboló tevékenységben részt vennem. Bár az utóbbi időben a hajnali disznósivítás ritka lett, mint a fehér holló, így bajomra való hivatkozásra sincs szükség a távolmaradásom igazolásához. Egyre kevesebben képesek megteremteni a feltételeket disznótartásához, vagy megkeresni a pénz az élő sertés megvásárlásához. Marad a csórikámnak a szuper-hipermarketeknek a fene tudja min hizlalt disznójának a húsa. Abból, még ha meg is feszül, akkor sem tud olyan finom pecsenyét tenni a friss puha kenyér, meg a savanyú mellé az asztalra, ahogy anyám, később az anyósom. A másik kedvencemről nem is beszélve a finom friss töpörtyűről. ― Koleszterin, koleszterin ― Káros, riogatnak az orvosok. Meg hizlal is. De hát ami ebben az életben jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen.
Azt hiszem körül kell néznem a spájzban, mert átmentem Pavlov kutyájába, és a követelőző gyomornedveimet muszáj lesz valami koleszterin tartalmú étekkel lecsillapítani.
2010. nov. 24.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Bizony igaz, a frissen leölt házisertés húsa sütve összehasonlíthatatlanul jobb, mint a "nagyüzemi"! Én is azt részesítettem előnyben, akárcsak Georgina, csak először a nyers bőrt rágicsáltam. Szeretem is, meg afféle "rituális" szokássommá vált. Friss töpörtyű, még langyosan, friss fehér kenyérrel, lilahagymával! Húúú, de finom! Mi pörcnyomóval kinyomtuk a már barnára sült töpörtyűt, amúgy "zörgősre". Nagyanyám végighúzta a halmon a fakanalat és ha finoman zizegett, akkor volt jó. Mellesleg az olvadt forró zsíron úszó töpörtyűket is így ellenőrízte, no meg a színét. Lassan feledésbe merülnek a régi "trükkök". Sajnos!
VálaszTörlésNem akarlak benneteket hergelni de a hétvégén újból ilyenben lesz részem mert a komámasszonyék is vágnak,és persze mindig segítünk egymásnak!Szóval megígérem rátok gondolok ha eszem,és virtuálisan küldök egy kis kóstolót!
VálaszTörlésŐszinte részvétem.
VálaszTörlés