HÁBORU ÉS BÉKE avagy, egyidőben ez paradoxon lenne?

Nyugodság, nem Tolsztoj hatalmas regényméretével hasonlatos bejegyzésem terjedelme, csak a címet vettem kölcsön a tőle. Azt a dicséretet kapta személyem egy emailban, - blogjaim kapcsán - hogy sokoldalú vagyok. De én csak idegen tollakkal ékeskedek, mert sok tippet feleségem, gyermekeim, a családon adják. Ugyanúgy, mint ennek a bejegyzésnek az ötletét is, amivel most foglalkozom, Norbitól, lányom vőlegényétől kaptam, kit már ezen kapcsolat révén a családomhoz tartozónak tekintek.

Itt Európában, Magyarországon békeidőben vagyunk immáron 65 éve. Ilyen hosszú háborúmentes időszak, a közelmúlt történelmében, – leszámítva a monarchia háborúit, amelyekben Magyarország területe nem volt érintve - csak 1849-1914-ig volt. Isten őrizzen, még a gondolattól is irtózom, amikor azt a paradoxont írom le, hogy a háborúknak volt jó hozadéka is.

A szavannákon menetrendszerűséggel bekövetkező tüzekhez tudnám hasonlítani. A tűz után megújul a természet. Jelen társadalmunk megújulására is tisztítótűzre lenne szűksége? Mert 65 év állóvízben még a 89-es rendszerváltást is beleszámítva, nem volt akkora megrázkódtatás, ami után joggal mondhatnánk, tiszta lappal indulhattunk/indulhatunk. Vagy van valamelyes tüzecske, minek intenzitását én keveslem? Vagy csak türelmetlenkedem, mert nem látom a lángot? Ha jól belegondolok, nem is akarom, mert az fájdalommal, könnyel, halállal jár. Nem akarom, de mégis van. Mármint a halál, a látható láng nélkül. A mai levitézlett életünkben mindezek a felsorolt negatívumok jelen vannak. Van, aki nem bírja a könnyet, fájdalmat, és a halálba menekül, a már egy ideje létező „békebeli” háború elől, miatt. Hogy létezik ez a háború, azt áldozatai igazolják. A háború menekültjei azonosak a rengeteg hajléktalannal, az egzisztenciájukat vesztett emberek tömegével. A szenvedés, nélkülözés is jelen van, szerencsére nem párosul mellé fegyverropogás. Az igaz, hogy enyhébb fokozatban, de időtartamban sokkal hosszabb ideig, mint amíg egy tényleges front el nem vonul.

Summa summarum: az áldozatok egyfajta békebeli háborút élnek meg. A jelenkor társadalmának kárvallottjai legalábbis azt annak érzik. Gondolom én.