Eredetileg válasznak készült ez az irás, több (összesen öt, 1-2-3-4-5) bejegyzésemre kapott reagálásra, de aztán úgy döntöttem, hogy gondolataim megérdemlik, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Tudom, a válaszoknak van rögzített helyük az aktuális blogban, de, a címzetthez hasonló érdekeltségű felek, csak magukban (a gondolataiban) megfogalmazott, nem rögzített kérdéseikre válaszomat itt biztos, hogy megtalálják.
TŰZRE OLAJ
„Ebben az országban mivel demokrácia és szabadság van, mindenkinek adott a lehetőség egy jobb életre, csak azt akarni is kell, nem elég sírdogálni. Legyen bármilyen színű kormány hatalmon, nem az a feladata, hogy egyénileg oldja meg a problémákat”.(Edimár)
Nézd meg az alábbi hivatkozást a demokráciával kapcsolatban. Papíron szabadság van, biztosíték erre a kicsit, vagy inkább nagyon is selejtes alkotmányunk. Papíron szabadság van, viszont érdekérvényesítő egyelőség nincs. Akarni akarom a jobb életet, csak ha kormányzatilag állandóan csökkenik mozgásterünk, akkor csak egy sírgödör méretű területünk marad. Közérthetőben, anyagilag annyira ellehetetlenítik életünket, hogy szó szerint az éhenhalás veszélyeztet. Hihetetlen, de hidd el, nem túlzok. Felhasználva szavaidat: bármilyen színű kormány van hatalmon, annak az a feladata, hogy úgy oldja meg a problémákat, hogy az egyén boldogulását ne gátolja.
Én nem úri passzió miatt ülök háromkerekű járgányba. Belekényszerültem. Annak ellenére, hogy ilyen helyzetben vagyok, még a minőségi élet engem is megillet. A szolidaritás is létezik a világon. Nem humanista szemléletre vall, ha csak gazdasági alapon kezeljük az embereket. (Amikor darab és nem fő.) Számtalan hasonló helyzetben lévő ember van, mint én. Nem csak a szerencséseké a világ. Vannak pechesebb emberek is, akikre vonatkozzon az állatvilág farkastörvénye? A véletlenen múlik minden, annak következményét átminősíteni, a szerencsés esetében ezt az állapotot erényé, a szerencsétlen esetében azt felróható hibának, az botorságra vall. A szerencsének, vagy a szerencsétlenségnek köszönhető, hogy valaki hova született, milyen géneket örökölt. Hogy mikor volt jó vagy rossz helyen. A tanulás képességének megléte is a szerencsés géneknek tudható be. Tehát minden a szerencsének köszönhető. Csak az az egy nem, ami a szerencsések felelőssége, hogy hogyan viseltetnek elesett embertársaikhoz. E minősítési szempont alapján értékelem, le illetve fel politikusainkat, és szimpatizánsaikat.
Javaslom, hogy ne csak a politikát bíráló bejegyzéseimet olvasd el, hanem a látóköröd szélesítése érdekében, másokat is.
MODERNKORI ROBOT
„Ugye, nem is tudjátok miért a közmunka, ha elárulom, én leszek a rasszista. Vagy talán mégsem kellene munkába állítani őket? A Zorbán semmiképpen nem jó, inkább ezt kellene írni, nem kellene szaporítani a sorokat.”(Edimár)
Nagyon is tudom, hogy kikért van a közmunkaprogram. Erről eszembe jut egy vicc:
Meghal az öreg cigány, aki a mennyországban találkozik Kádárral.
─ Mondd cigány, melyik korban volt jobb élni, mostaniban, vagy az enyémben?
─ Hát a magáéban. Akkor a politikus politizált, a melós dolgozott, a cigány meg lopott. Ma meg a politikus lop, a melós politizál, a cigánnyal meg dolgoztatni akarnak!
Dramaturgiai okokból nem irhatok etnikumot, a lopás helyett eltulajdonítást, attól még, hogy nevén nevezem a gyereket, még nem vagyok rasszista. (A politikusok imádják kavarni az indulatokat, csinálni a műbalhét, mint például az Irigy Hónalmirigy Bazi nagy roma lagzija miatt. A romáknak kifejezetten tetszett.) Dolgozzanak, de ne kényszermunkára hajtsák őket. Ha tisztességesen megfizetnék, nem fanyalodnának a lopásra. Mint ahogy a csóró magyar is megteszi. Muszájból. Itt csak a megélhetésű bűnözőkre gondolok Nem áll szándékomban védenem a trógerokat, csak azokat, akik a tisztességre hajlamosak.
A feleségem nem cigány, mégis közmunkás volt a mai napig. A holnapi naptól egy nagy kérdőjel marad a munka frontján. Itt faluhelyen egyszerűen nincs munka (csak az önkormányzatnál, de ott doszt. Felsőbb /Czomba Sándor/ ukázra el kellett küldeni a dolgozókat.). Bárhova bejárás eleve lehetetlen a városi cégek vidékiekkel szembeni diszkriminatív hozzáállása miatt. (Főleg ha megtudják az életkorát.) Ezt a gyakorlatiságot kellene figyelembe venni a „zemberek”/Szijjártó Péter/ életére ható megvalósítható és betartható jogszabályok meghozatalánál. Ha az elmélet nem ültethető át a gyakorlatba, akkor az csak nagy blabla.
FÉLELEM
„Nem kell félni, nem fog fájni, a szeretett miniszterelnökötök mondta, én csak emlékeztetlek benneteket. Fúj!”(Edimár)
El vagy tévedve. Szeretett miniszterelnöke a hóhérnak, akárcsak a mostani is. Nem állt szándékomban személyeskedni, de kérlek, hogy ne felületesen, hanem legalább az általános iskolásokat felmérő kompetencia vizsgálat az értő olvasás kritériumai szerint tanulmányozd írásaimat. Meglátod, ezután másképpen fogsz tekinteni a világra. Ha mégis hülyeségnek tartod a látottakat, az még nem jelenti, hogy én írtam blődségeket, lehet Te nem érted.
MOST KEZDÖDIK A …MEGÉLHETÉSI BÜNÖZÉS
"És ki lenne jó kormányozni?- tudom, sok hiba van, de mégis kire gondoltál?" (Edimár)
Olyan szakértőkre, akik mernek kritizálni, nem pedig erős nyaki ízülettel bíró hithű csinovnyikokra. A mindenkori miniszterelnök felelőssége, hogy kiket vesz maga köré. Nekem nincs olyan kitekintésem erre a palettára, mint neki.
KI VAGYOK AKADVA
„Te jóságos ég, nektek kiáll a sarló és a kalapács a hátatokból! Jó, hogy megtaláltam ezt a blogot, majd reklámozom:):):)”(Edimár)
Ezek szerint, aki kritizálni meri a jelenlegi kormány tevékenységét, azt le kell tiporni, mert a hátából kiáll a sarló és kalapács? Ezzel a szemlélettel be lehetne festeni vörösre a kimondottan jobboldalinak tekinthető Frank Tibort, vagy a Szilvásy féle kémügy anomáliáiról a televízióban nyilatkozó Gálszécsi András az Antall kormány volt titokminiszterét,vagy Drábik János jogász, újságíró és publicista, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztőjét. A reklámot hasonlóan, mint elvbarátodnak Marcsinak, szintén köszönöm.
Várom Te és barátaid érvekkel alátámasztott viszontreagálását. Ha nem válaszoltok, az is válasz.
2011. júl. 12.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
"... kiáll a sarló és a kalapács a hátatokból!"
VálaszTörlésEz mire utaló hasonlat, vagy mifene?
Mert kérdem én: -ha kiáll, akkor ki vágta bele?
No majd bővebben is agyalok,ha már nem leszek úton.