A POFÁM LESZAKAD

Faluhelyen a halálesetet hírül adni régi szokás szerint úgy történik, hogy „kiharangozzák” a megboldogulthoz tartozó felekezeti templomban. Ha már elszármazott, akkor is ez történik. Ha hallom a harangszót, az jó, mert nem értem húzzák. Ahhoz előbb meg kell halni, hogy e fajta egyedülálló, vagy csak egyszeri „kommunikációban” részesülhessünk. De történhetnek abszurd, furcsa dolgok.

Mint történt kis poros, álmos falumban. Az egyik elszármazott asszonyka fia, azzal állított be nagypapához, hogy meghalt a leánya. A temetési költség fedezésére adjon neki 200000 Ft-t. Szegény atya kezdeti sokk után, ami gyermekének elvesztése feletti bánata okozott, rögtön kiharangoztatta a szomorú hírt a református templomban. A harangszó elhangzása után derült ki, hogy a hír álhír volt. Nem halt meg senki, csak az unoka akart ilyen ocsmány módón pénzt kicsalni a nagypapától.

Most jöhetnék a hátországi dumával, hogy mivé fajult a világ, de ez nem irható jelenünk rovására, mert aljas emberek régebben is voltak és a jövőben is lesznek. Eredendően benne van minden emberben a bűn elkövetésének lehetősége. Csak erkölcsi értékítéletének szintjétől függ, hogy átlépi-e ezt a szintet, avagy nem. Az unokánál ez küszöb nagyon alacsonyra sikeredett.

Lehetséges, hogy ez az intermezzo is besegített nagypapa agyvérzésébe, amely kis idő múlva ledöntötte lábáról. Ha igaz az a mondás, hogy hosszú élete lesz, kinek halálhírét keltik, akkor az unoka még nagyon sokáig várakozhat, mire jussához jut. Jól kicseszett magával.

Erre mondják, hogy ez a sztori, még viccnek is rossz.