A Gyurcsány kormányra mondták annak idején, hogy népnyúzó, de a mai adminisztrációhoz képest az csak kismiska volt, ártatlan óvódásnak számított. Azzal tisztában vagyok, hogy a nyolc év alatt olyat alakítottak a magyar gazdasággal, ami miatt a beharangozott pannon Pumából egy koszlott macska lett. Feri és bandájának baromságainak köszönhető a mai helyzet. Ez tény.
A rendrakással is egyet értek, csak a mikéntjével nem. Aki amúgy is csóró, nincstelen ne attól vegyék el az életüktől a lehetőséget. Mit kívánnak nagyjaink, életünket áldozzuk fel, hogy ők Krőzusként éljék életüket? Ha én kiveszem a részemet a kármentésben, a gazdagok pénzügyi helyzetükhöz viszonyítva ugyanolyan aránnyal vegyenek részt benne. Mert hozzáállásuk az nem fair, tisztességtelen. Aki a nincstelentől lopja el az életét, az bűnöző, sőt gyilkos. Ha kedves olvasóm ezzel a szemlélettel egyetért, akkor Ön is az.
2011. febr. 15.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Sajnos "nagyjaink" -ahogy nevezted őket- mindig is így képzelték. Most is. Nincs ez jól valóban, de mitől változtatnának tisztességtelen hozzáállásukon? Ők jól érzik magukat, velünk pedig nem törődnek! Nem is hiszem, hogy ez valaha megváltozna... (nocsak, kezd az optimizmusom alábbhagyni?)
VálaszTörlésAz istenadta nép bárgyúsága miatt nem változik meg semmi. Sajnos. Mert a szemünkkel nem csak nézni, látni is kellene. És a vakok vannak többségben. De ha valaki a látás képessége nélkül születik, azt élete alatt sem fogja megszerezni azt. Ez is olyan, mint a tehetség, vagy vele születünk, vagy ha nincs, akkor tehetségtelenül is halunk meg. Az ősöktől öröklött géneknek olyan meghatározói lesznek tetteiknek, hogy emberek látásmódján külső ráhatással nem lehet, vagy csak nagyon kismértékben tudunk rajta változtatni.
VálaszTörlésEgy régebbi blogomban választ kaphatsz az optimizmusod csökkenésének okára. http://apa54.blogspot.com/2010/03/fel-fejjel.html
Mindenki változást várt. "Fülke forradalom."
VálaszTörlésMegtörtént. Megkaptuk.
Igaz, nem ezt ígérték, nem erről volt szó.
Van a ki a Dakota közmondásokat szereti, nekem jó a hazai is:
" hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát."