ANTIGONDOLKODÁS

Illusztráció
Kezd kiürülni az agyam, valami olyasvalamit érzek. Lehetséges saját védelme érdekében teszi, mert rájött, hogy nem érdemes erőltetnie magát, mert ahol kellene, ott úgy sem értik meg. Rájött arra, hogy nem kell munkálkodnia, még akkor se, ha csak igen pici részben tudna valamit is tenni az emberiség jövőjének jobbítása érdekében. Mert nem lesz jobb, az zicher.
Az un. optimisták csak áltatják magukat, és nem látják a valóságot. Emiatt téves döntéseket hoznak, amik csak tovább rontanak a valós helyzeten. Optimistának lenni veszélyes, főleg a döntéshozóknak, mert náluk így már a kiindulási pont is eleve fals. Például ha hibásak az alapadatok, akkor már a végeredmény sem lehet pontos. Nem kell sem pesszimistának, sem optimistának lenni, csak realistának. De óhajtásom kivitelezése nem lehetséges, mert az ember tökéletlen, és nem tud objektív lenni. Mindig lesz valami személyes zavaró körülmény döntése meghozatalában, ami a lehető legjobbtól valamelyik irányban eltéríti. Én azt elfogadom, hogy jó szándék vezérel mindenkit, aki meghatározója életünknek de nem árt, ha azért szkeptikusabbak, kétkedőbbek vagyunk magukkal szemben. Tévedhetetlennek hinni sajátmagát, ez veszélyes. Nagyjainkra ez sajnos jellemző. Ugyanakkor sokszor nincs idő a precíz körbejárásra, muszáj kockáztatni, így lehet, hogy a döntés siker lesz vagy kudarc. A tétovázás a tett halála. Ebből az következik, ha alapos vagyok az sem jó, ha meg kellő előkészítés nélkül belevágok, az sem jó. Most akkor mi legyen: mindenkoron megtalálni az arany középutat. Na azt meglelni maga a művészet. Tiszta dilemma az egész élet. Jobb, ha kitöröljük az agyunk winchesterét, mert legjobb nem gondolkodni.