A rövidtávú, gyors megoldásokat preferálják a népek. Mert annak megértéséhez elegendő az ő agykapacitásuk. Jellemző rájuk, hogy nagyon hangzatosak, kecsegtetőek, de hosszútávúan mind károsak. Ezért van az, hogy mindig ugyanabba a történelmi hibákba esnek az emberek, és soha nem tanulnak. Az IQ csökkenés (mely tömeges, és oly jellemző korunkra) egyre rövidebb távú, így egyre rosszabb megoldásokat eredményez. Úgy kell tekinteni az emberiség fejlődésére mint egy ember életútjára, meg a család ötvözetére.
Egy újszülöttnek van leghatékonyabb szivacsos agya, esze, hisz az a feladata, hogy az értelme kibontakoztatásához minden feltételt, képességet megszerezzen magának. Az emberiség is fejlődött egészen a felvilágosodás koráig, most, ha tetszik, ha nem, a hanyatlás, a demencia, szellemi leépülés időszakába kerültünk. Ha emberi lépték szerint nézzük civilizációnkat, gyermek volt az őskorban, nagykorúvá vált az ókorra, beérett a 1800-as évekre, most úgy 70 éves körül lehet. Hiába vannak az ifjú, és idős bölcsek találmányai, az a rövidtávú elképzelések megvalósítására veszik igénybe. Ahogy a családban is időseket, a bölcseket mellőzik, elnyomják a tetterős fiatalok, az ő rövidtávú, így részben, vagy teljesen téves megoldásaikat helyezik előtérbe. Ez természetes trend. Vannak az emberi életnek törvényszerűségei, ezeket kell előbányászni, ha valamit nem értünk az emberiség történetében. Ezek után már világos lesz.
Nem szeretik az emberek a hosszú távú megoldásokat, mert türelmetlenek, buták hozzá. A politikusok ingyenélésűk érdekében a népszerűségét akarják, ezért a rövid távú megoldásokat propagálják (hisz arra van tömegével vevő).
Ezt az okfejtést csak az idősebbek érthetik meg úgy, hogy a tudatalatti, automatikus gondolkodásuk is át tudja venni azt. A fiatalok is így olvasva megértik ugyan, de nem lesznek tőle okosabbak, mert tetteiket, gondolkodásuk irányát a tudatalattijuk határozza meg, abba ez a gondolat, bölcsesség hiánya miatt nem épülhet be.
2016. jún. 3.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
Tökéletes példája a filozófiai szkepticizmusnak. :)
VálaszTörlésNem mondom, hogy én nem vagyok szkeptikus. :)