A nyiladozó gyermeki (emberi) értelem mellékterméke a fogyasztói társadalmakban a tárgyak szeretetének kvázi érzelmi felértékelése, aminek felnőttkorban nagyon hatásosan egyesek ki is használnak. (A függő szülői szeretet megnyilvánulása, már a csecsemőkorban is a gyerekek elhalmozása tárgyakkal. Ez a mai társadalmi viszonyok közt elfogadott, de nincs rendjén. Nem lehet más tenni, már mi is megfertőződtünk egy életre, mint őseink. Ezért írom, hogy erre gyógyír nincs. Ha csak az nem, hogy azt a szemléletet átveszik mások is, mint amit már látok én is. Nem is tudok, de már (a korom miatt) nem is akarok változtatni rajta. Mintha tudnék betegségemről, de nem venném be rá a gyógyszert, ami meggyógyítana.)
A jelszó, gyárts, adj el tárgyakat mintegy kábítószerhez hasonló függőségi viszonyokban szenvedő felnőtteknek (autó, felnőtt "játékszerek", stb.). A mi kis személyünk egy iszonyatosan nagy átverés áldozata, hogy egyesek (a világ urai) élősködnek rajtunk. A tárgyak létfontosságúnak érzésére (imádatára) lettünk évezredek alatt szocializálva. Olyan függőségi viszonyunk van miattuk, ami a kábítószerhez hasonlatos. A tárgyakat (a fontosakat, de a feleslegeseket is) le kell gyártani, azok forgalmazása valakinek haszonnal jár. Leegyszerűsítve minden út nem Rómába vezet, hanem a pénz. Nem őrültem meg, de nem is vagyok "normális”, csak osztom János Pál pápa utálatát a fogyasztói társadalomról. Az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a tárgyak birtoklása miatti érzés. Ezért fontos nekem szeretteim szeretete, és ezért szeretem szeretteimet.
Fontosabbak barátom! Igazad van, mint általában. :)
VálaszTörlés