Mint már máskor is, most is MJ barátom blogjában olvasottak adtak inspirációt bejegyzésem témájához. Itt látható a hozzászólásom, a WikiLeaks-es kiszivárogtatáshoz, és a kurvákkal kapcsolatos bejegyzéséhez. A harmadik kérdéskörhöz nem tudok mit hozzátenni, mert nem értem, hogy mivel kapcsolatos.
Mindig olyan dolgokat titkosítanak, amik az akkori idők adott jogszabályai szerint is törvénytelenek, vagy ha nem, akkor etikailag nagyon kifogásolhatok. Rossz fényt vethet rájuk, ha a nagyközönség megismeri őket, ezért titkolóznak. Csak nekik nagy baj, hogy nyilvánosságra kerül zsiványságaik, hazudozásaik. Hiteleségük emiatt erősen megkérdőjelezhetővé válik. Az ő szemszögükből nézve, az én buta fejem elgondolása szerint, valami ilyesmi lehet az ággálásuknak az oka titkaik kiszivárogtatása miatt: Azért nem lehet hazudozás nélkül kormányozni, mert, nem kiforrott a törvényi háttér. Amire ez megvalósulhatna, addigra meg azt generáló körülmények változnak meg. Magyarul, az ezekre vonatkozó jogszabályozok alkotásában mindig fáziskésésben vannak az adott helyzethez. Ezért kell rögtönözni, és kényszerülnek nemtelen eszközökhöz nyúlni, mert rosszak a törvények. Ha így lenne, akkor minden állampolgár azt tehetne, amit akar, az arra való hivatkozással, hogy az adott helyzetben neki ez volt a kézenfekvő? Nem. Akkor is tartsa be az illető kormány, még ha nagyhatalom is, az általa hozott rossz törvényeket, és az általános etikai normákat, vagy a tízparancsolatot. Ha törvény mindenkire vonatkozik, akkor ez a WikiLeaks-re is vonatkozik, és neki sem lett volna joga közzétenni. Ez egy csapda helyzet. Erre csak egyetlen megoldás lenne, hogy nem kell olyat tenni, ami ha kiderülne az kellemetlen érintene bárkit. Legyen az ember, legyen az akár egy nagyhatalom, vagy kishatalom kormánya.(Az én erkölcsi normáim szerint.) Ez lenne az ideális. De a versenytársak (értsd ezen bármely konkurens fél) közül valaki mindig megszegi a játékszabályokat. Ezért kell a világon mindenhol nyilvánosság, a visszaélések leleplezése miatti félelem talán elriassza a törvénytelen, nemtelen eszközökhöz nyúlókat. Ha bár törvénytelen volt a WikiLeaks kiszivárogtatása, ez esetben a cél szentesíti az eszközt. Ez volt a kisebbik bün.
A celebkurva is kurva, ugyan úgy, mint az útszéli. Nincs köztük különbség. Hogy miért tesznek különbséget köztük egyes emberek? Mert nem tudnak reálisan gondolkodni. Mindenféle agymosás miatt képtelenek saját elméjük szerint valóságosan megítélni az adott helyzetet. Mint ahogyan ezt sem, mást sem. Ahelyett hogy gondolkodnának, más emberektől vesznek át kritika, fenntartás nélkül elgondolásokat. Fel kellene rúgni az a bizonyos new yorki megállapodást, és ismét a falak közé vinni ezt a jó erkölcsbe ütköző tevékenységet. Ahogy eddig is, ezután is, szükség lesz rájuk. Biológiai oka van. Úgy sem lehet megszüntetni, akkor már inkább zártabb helyen, mint kint a prérin. Ha az okosak struccpolitikát folytatnak, attól ez jelenség még fent fog maradni. Míg ember lesz a Földön.
2010. dec. 5.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
A fertőszentmiklósi vasútállomásnál a kerékpárosra olyan veszély leselkedik, ami az égből jön. Az aesculus hyppocastanum, magyarul a bokréta...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Fals a cím, igen. Ha a szlovák szót becserélném lengyelre, nem tűnne furcsának. Pedig de szép lenne, ha a címben foglaltak igaz lenne. Nem á...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
AMI CSAK ÚGY ESZEMBEJUTOTT KÉZILABDA Plusz adalék a tegnapi bejegyzésemhez . Az általam veszélyesnek tartott küzdő sportok mellett van egy...
-
Lenin elvtárs mondta, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Mégis politikai utódai nem hallgattak a nagy tanítóra. Én hallgattam rá. Igaz há...
-
A mai napra nincs semmi aktuális bejegyezni valóm. A jobb időre való tekintettel inkább a levegőn mulattam az időt és kerekeztem. Kényszerűs...
-
Sértő a cím? Igen az. De csak annak, aki ezen irománynak elolvasása után eszmél rá, hogy beetették. Az eszmélése elején sérti, de miután te...

A harmadik kicsit kapcsolódik az elsőhöz. Szépen rá is tapintottál! Sokszor hoznak a kormányok rossz törvényeket szabályzókat és az is csak "miránk" vonatkozik, rájuk nem! Akkor szeretnek?
VálaszTörlésNo ezzel teljesen egyetértek! Államilag kellene ellenőrízni az ősi iparágat és akkor nem a stricik nyúlnák le a milliárdokat adómentesen!
Én már semmit sem értek. Azt még értem a szívatás miatt szivárogtat ki a WikiLieks kellemetlenkedéseket, de hadititkot miért?
VálaszTörlés