Azt én elhiszem, hogy rettenetesen megerőltető a pedagógusnak rábírni a nebulókat a tanulásra, amikor minden honnan azt sugallják nekik, hogy a legfőbb érték a talmi csillogás. Én a semmi pénzért nem cseréltem volna velük, mert nekem elég volt két gyerekemmel foglalkoznom, nem 20-30-al, egy időben. Azt is elhiszem, hogy nehéz az életük, azt is elfogadom, hogy több aktív szabadidő kellene nekik, de azt már nem, amit egy pedagógus szakszervezeti főmufti mondott az imént a televízióban, hogy a nyári szünetben azért nem tudnak regenerálódni, mert ezen időben pénzt kell keresniük.
Nem tudnak megélniük a fizetésükből. Igényeiket a jövedelmükhöz kellene igazítani. Nagyon sokan cserélnének velük, de csak anyagi vonatkozásban. Persze, hogy több pénzt akarnak, ki nem, de tessék körülnézni a világban, vagy elolvasni az egyik régebbi blog bejegyzésemet és magukba szállni. Örült módon bánom, amiért nem figyeltem jobban az illető nevét, mert akkor tudnám, hogy kinek kellene címezni egy dörgedelmes levelet.
Biztos, hogy semmit sem érnék el levelemmel, mert ő valószínűleg tisztában van mások nyomorúságával, csak arra nagyívben tisztel. Nem is írok neki, mert botorság lenne azt hinnem, hogy majd az én levelem hatására „megtér”. Csak morgok magamban, és bosszankodom mások érzéketlenségén.
Érik az embert meglepetések. De legalább nem unalmas életünk. Igaz, más izgalom jobban esne, mint amivel volt miniszterelnökünk szolgált. Ajánlom, olvasd el a Zizzenetben található bejegyzést ezzel kapcsolatban. Épületes, majd meglátod. Már mint a felvetése. Akárcsak, a szintén az ő ötletének számító új adóféleség kitalálása, a gyermektelenségi adó. Azok a házaspárok, akik nem produkálnak utódokat, arra való hivatkozással, hogy ők a gyermekek ellátása alól mentesülnek, fizessenek. Ez is egy agyamentség, mert szegényeknek van épp elég bajuk amiatt, hogy leghőbb vágyuk nem teljesülhet. Bizonyára önhibájuk miatt nem lehet gyerekük, nem olyan önzés miatt, hogy azért ne legyen, mert akkor ő kapja helyette a csibecombot. Tudja mibe kerül a Kaáli Intézetben tett látogatás? A tervezett adót ide fizetik. Tisztelt excellenciás úr azt is vegye figyelembe, hogy a magyarok egyre jobban preferálják a házasság intézménye helyett az élettársi viszonyt. Azokat hogyan akarja fülöncsípni? Ha már egyszer olyan nagy ember, illene végiggondolni mondandóját, mielőtt közhíré teszi, hogy ne tudjak belekötni. Én sem, meg más se. Ja, bocsánat, ő is ember. Hülyeséget ő is mondhat, akárcsak a volt és a mostani hivatalban lévő posztok is.
2010. szept. 29.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Boross Péter! Nálam is kiverte a biztosítékot.
VálaszTörlésVénségére elment az....!?
Heh. A szakszervezeti főmuftival én sem értettem egyet pedagógus létemre. Azzal pedig végképp nem, hogy bizonyos időszakonként egy év pihenő kéne. De istenem, mindenhol vannak kivételesen nagy ...
VálaszTörlésEz van.