Meleg van. Ezt akartuk, akkor most emiatt ne orroljunk meg senki az időjárásra. Volt hűsben részünk bőven, mert hisz még májusban is volt, hogy fűtenünk kellett. Most sokunkat aggodalom tölti el a postás láttán, mert félő, hogy a leolvasás utáni gáz végelszámolást hozhatja. Ott, ahol súlyban mérik a húszezreseket, azoknál nem okozz gondot, az akár a százezres számla kifizetése sem, de akinek vékony a bukszája annak bizony felforrósodik feje, mikor meglátja Jóskát. Ebben a melegben a fokozatosság elvét betartva, legfeljebb vesz hűtőfürdőt, ha van elég pénze az egyre horribilisabb vízszámlára.
Hirtelen nem szabad a hideg vízbe fejest ugrani, mert egyrészt megkehesedhet tőle, másrészt leveri a kád az orráról a glazurt. A ragtapasz is pénzbe kerül. Ha csak sima hűtőfürdőt vesz, akkor a növényei locsolásánál tud spórolni. De ha már felelőtlenül, valamilyen drága pipereárut is felhasznált komfortérzete javítására, legfeljebb a klotyó leöntésére használhatja a szennyvizet, már ha időben kapcsolt, és vagy bedugta, vagy kihúzta a kádleeresztő dugóját. A dugó vagylagossága nem erotikus célzatú, hanem annak függvénye, hogy zuhanyozik-e, avagy ülő hűtőfürdőt vesz a Jóska látványától, meg a tikkasztó hőségtől elalélt illető.
A szennyvíz köbméterének ára is lassan olyan mértékűvé emelkedik, hogy takarékossági célzattal, a szervezet normális működésében bekövetkező sürgős eseteket, inkább őskori módón a természetben kell lebonyolítani, mint az erre specializálódott kis helységben. Persze csak ott, ahol a nadrágmosás veszélye nélküli közelségben található, erre a célra is alkalmas zöldövezet.
A meleg ellen megoldás lehet a Balaton, vagy valamely környékbeli hűsítő vízben való megmártózás is. Van egy két betűből álló bökkenő, melyet olyan jó lenne törölni szókincsünkből, hiánya egy sor gondot megoldana. De félő, hogy ez sem lenne jó megoldás, mert nagyon sántikálós óhajom. Ez a szó, a ha lenne. Akkor nem lenne gond a vízhez való le és hazautazás, és ott tartózkodás költsége. Na megint egy jó érv, hogy odahaza maradjunk. De még mindig meleg van.
Bekapcsoljuk a ventillátort, ha az áramszolgáltató eddig nem vágta még le a vezetéket. Vagy még jobb, a légkondit. Már ott, ahol van. Ettől meg lehet fázni, akkor meg a gyógyszer drága. Menjünk Afrikába, vagy a petrós tanyára? Egyik sem jó.Tessék megbékélni életünkkel, mert ez van.
Nyáron ezért drága az élet, télen meg azért.
2010. júl. 4.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Lassan kivész belőled minden derülátó optimizmus?!
VálaszTörlésLehetséges. Objektív és szubjektív dolgok kedvezőtlen változása idézi elő nálam az egyre pesszimistább helyzetképet. A meglátásaimat úgy is jellemezhetnék, egyre realisztikusabb.
VálaszTörlésSok benne a realizmus, igaz. Ugyanakkor én is túlzott pesszimizmust érzek! Próbáljunk meg kicsit optimistábban állni a dolgokhoz, hátha abban is működik a pillangó effektus!
VálaszTörlésA következő bejegyzésemben megtalálhatod válaszomat. Most írom. Ez hosszabb lélegzetű lesz, mint egy viszontválasz, ezért egy önálló blog lesz. Ebben a borúlátásom okára is fény derül, igaz nem konkrét formában, mert az túl személyes lenne. Majd ha érzek hozzá elegendő lelkierőt, emailban kendőzetlenül be fogok róla számolni. Csak előzetesen annyit, hogy gáz van, de nagy. Egyébként az mind igaz, amit leírtam. Ha valaki a tényeket látva, mégis erre azt mondja, hogy nincs baj, minden happy, akkor a hiba nem az én készülékemben van. A beszámolómra szóló kitétel apádra is vonatkozik.
VálaszTörlés