Vasárnap lévén ez kizárólagos személyes bejegyzés. A május 30.-i ujjongásom lelohadt, mert hisz mindencsoda három napig tart. Na az enyém öt napig tartott, amit még is köszönök, de nem tudom, hogy kinek.
Három pályázó is lehetséges az érdemre, lehet az orvosnő, mert új gyógyszert adott nekem? Lehetek önön magam, mert kuruzslásba kezdtem testemmel? Lehet a Mindenható, bár azt erősen kétlem, mert az utóbbi időben „bűneim” miatt mintha a földi létem végét akarná? Feladatom kideríteni, minek köszönhettem ezt az öt napos csodát, és most miért nem akar működni?
2010. jún. 6.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Me rémísztgess barátom! Remélem valamit félreértettem!
VálaszTörlésMinden úgy van, ahogy leírtam. Visszatért minden a régi kerékvágásba, olyan mintha nem is történt volna semmisem.
VálaszTörlésŐszintén sajnálom! Azért ne add fel a reményt. Visszatérhet még a csoda! Remélem vissza is tér!
VálaszTörlésBízzunk a csodákban, én is remélem visszatér a korábbi jobb állapotod!
VálaszTörlésAddig reménykedem ameddig csak lehet. Amig élek remélek. Csalás és ámitás, de az illuzió is segíthet elviselni, az elviselhetetlent.
VálaszTörlés