Szomorú,
nagyon szomorú jövőt sejtek. Aminek nincs kiútja. Halogató taktika lehet az,
amin oly sokan mondanak. Elvonulni a világtól, de a világ előbb-utóbb megtalál.
Aki a menekülés illúziójában ringatja magát és megteheti, annak jó lehet ez a megoldási
javaslat. Kiköltözni tanyára, berendezkedni önellátásra. Felkészülni családja,
értékei védelmére jó nagy vérengző csahos kutyákkal, vadászpuskával. Mert
portyázó rablócsapatok fogják a környéket ellepni.
Habókosnak hisznek, amikor
azt hangoztatom, hogy az emberiségnek ki kell pusztulnia, mert csak kártevője
ennek a bolygónak. Egy evolúciós bakinak következményeként vált kártevőnek, azzal,
hogy értelmes lett. Az értelem hozadékaként beszerzett magának egy sor rossz
tulajdonságot, ami az állatvilágban nem tapasztalható elégedetlenségből ered.
Azt is mondhatnám, felesleges bárkit is meggyőzni, csak energiapocsékolás agitálásom, mert törvényszerű folyamatokat, úgy is mondhatnám, eleve elrendeltetett történéseket, nem vagyunk képesek befolyásolni, sem tettekkel, sem szavakkal. Vannak a világban sokkal nagyobb volumenű dolgok, amikre mi kisemberek egyénileg tevőlegesen hatni tudnánk. Ilyenek a társadalompolitikai dolgok. A mi kis tyúkszaros életünk ilyesmin múlik. Ha majd a nagy többség tudatában humanista pozitív gondolatok lesznek számottevőek, akkor az óhajtott változások realizálódni fognak.
Szodoma, és Gomora. Nem őrültem meg. De jobb lenne.
Mert akkor nem kínozna a várható jövőkép tudata. Ha mindenki tovább látna az
orránál legalább egy lépéssel, akkor nem következne be a csattanás. Rövidesen
megtörténik. A mi életünkbe mindenképpen. (Ha sikerülne a nagy bumm előtt természetesen elpatkolnom, akkor szerencsém van.) Vége.