Mindenekelőtt el kell fogadni Sigmund Freud osztrák neurológus és pszichiáter korszakalkotó felfedezését magáról a tudatalatti létezéséről.
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá tegyük a világot, minden tudást, aminek szülői vagyunk, ha az nem ad lehetőséget visszaélésre, ki kell adni, közkincsé tenni. Számítógépes nyelven a gondolatokat nyit forráskódúvá kell nyilvánítani. Hát teszem.
Szándékosan lelki-testi szenvedést okozni a másiknak egyikünk sem akar. Akkor miért vagyunk idegesítőek, miért reagálunk deviánsan, bántjuk meg még szeretteinket is?
Abból kell kiindulni, hogy az emberek többsége alapjába véve jó. (Megmerem kockáztatni, hogy az emberek 90%-a, közvetlen környezetünk majd 100%-a az. Lásd - csak a példát véve a magyarok önzetlen segítségnyújtásáról - ami megnyilvánult a menekültek gyalogos vonulásánál, vagy a március 15-én a hóban elakadt autósok megsegítésekor a M1 úton, stb. A maradék 10%-át aki gonosz, azokat meg összesűríti az állam a parlamentekbe, hatalmi helyekre, hivatalokba, meg a börtönökbe.)
A másik sarkalatos eleme gondolatmenetemnek, az ember törzsfejlődése. Hiába több mint egy millió éves az ember, nem tudja teljes mértékbe letagadni állati eredetét, még ha megmaradna is egy millió évig, nyomai még akkor is felfedezhetőek lennének viselkedésében. Mert mi is ösztönből, és nem a tudatosságból reagálunk. Azt figyelembe kell venni, hogy az embereknél más-más ideig tart, amíg a tudatuk átfogja, megérti a tudatalattijuk által érzékelt hatást. Egyesek előbb cselekszenek, mint gondolkodnak. Az idegesítő viselkedésük a tudatalattijukból ered, nem kell róla tudomást venni, azt mintegy betegségnek kell venni, és úgy is kell kezelni. Minél nagyobb az intelligencia, annál kisebb az eltelt idő (milliszekundumban mérhető), amíg a tudatosság felülírhatja a tudatalatti megnyilvánulását. Meg kell tudni különböztetni, hogy a megnyilvánulás mikor jön a tudatalatti énjükből, és mikor nem. Ha idegesítő, akkor mindig a tudatalattiból jön. (Emlékeztető, a 100%.) Vagyis soha semmi nem ad okot idegességre, mindig nyugodtak lehetünk.(És az jó dolog.) Ha a mi, és az ő agresszív, ösztönös viselkedésünk találkozik, annak mindig veszekedés a vége. Mint az állatvilágban. (Vagy a verekedés.)
Tudom, hogy hihetetlen amit mondok, vannak eredendően olyan megnyilvánulásaink, amikről nem is tudtunk. Nehéz elfogadni, hisz nem tudunk róla. Biztos nekem is vannak, de mivel nem tudom, nem is tudom őket felismerni, kontrollálni. A külső szemlélő meglátja és jelzi, mivel mi nem tudunk róla, alaptalan vádaskodásnak hiszük, és máris kész a veszekedés. Önkéntelenül adunk tudatalatti jelzéseket mimikával, testbeszéddel, ezeket a plusz információkat mindenki tudatalattija mindig érzékeli, felismeri (csak akkor nem, amikor adja). A másik tudatos közlésének értékeli énünk. Holott a másik joggal mondhatja, hogy ő ezt nem is mondta. Nem, de teste elárul olyasmit is, amiről az akaratának nincs is tudomása. Az emberben ott az állat is.
Lehet, hogy ez a felismerés banálisnak tűnik, mégsem hasznosítják az emberek kellőképpen. (Másképp nem lenne munkájuk a bíróságoknak.) Na azoknak lehet hasznos ez a cikk, akiknek jelen van az életükben az idegesség. Ha megértik dadogásomat.
Nem könnyű olvasmány, de megéri. Abból is tudom, hogy nehéz, mert kevesen reagálnak rá, vagy így, vagy úgy.
Ha valaki figyelmesen olvassa, és főleg akinek szüksége van rá, annak tudatát átformáló írás ez. Élő bizonyíték erre én vagyok. Az sem baj, ha nem érti, mert remélem gondolkodóba ejti. Gondolkodni meg sosem árt.
Azt figyelembe kell venni, hogy semmi előtanulmány nem járult felismerésem megszületéséhez, egy (volt, jelenleg tolószékes) kertész elméjéből pattant ki. De ez a tény semmit sem von le a felismerés fontosságából. (Legalábbis nekem.)
Definícióhoz hasonló összefoglalás: az idegesség a tudatalattiból származik (az ősi állati énünk maradványa). Kellő időt kell adnia lehiggadáshoz, amíg a tudatosság felülírja a tudatalatti reakcióját. Tudatalattink közöl információkat, érzelmeket a testbeszéddel, amiről nem is tudunk. (Nem mindenkinek van pókerarca.)
Lehet, hogy szakembernek kiborító ez a tálalás az adott problémára, de még ha hamis is elmélkedésem, önszuggeszciónak jó
Abból kell kiindulni, hogy az emberek többsége alapjába véve jó. (Megmerem kockáztatni, hogy az emberek 90%-a, közvetlen környezetünk majd 100%-a az. Lásd - csak a példát véve a magyarok önzetlen segítségnyújtásáról - ami megnyilvánult a menekültek gyalogos vonulásánál, vagy a március 15-én a hóban elakadt autósok megsegítésekor a M1 úton, stb. A maradék 10%-át aki gonosz, azokat meg összesűríti az állam a parlamentekbe, hatalmi helyekre, hivatalokba, meg a börtönökbe.)
A másik sarkalatos eleme gondolatmenetemnek, az ember törzsfejlődése. Hiába több mint egy millió éves az ember, nem tudja teljes mértékbe letagadni állati eredetét, még ha megmaradna is egy millió évig, nyomai még akkor is felfedezhetőek lennének viselkedésében. Mert mi is ösztönből, és nem a tudatosságból reagálunk. Azt figyelembe kell venni, hogy az embereknél más-más ideig tart, amíg a tudatuk átfogja, megérti a tudatalattijuk által érzékelt hatást. Egyesek előbb cselekszenek, mint gondolkodnak. Az idegesítő viselkedésük a tudatalattijukból ered, nem kell róla tudomást venni, azt mintegy betegségnek kell venni, és úgy is kell kezelni. Minél nagyobb az intelligencia, annál kisebb az eltelt idő (milliszekundumban mérhető), amíg a tudatosság felülírhatja a tudatalatti megnyilvánulását. Meg kell tudni különböztetni, hogy a megnyilvánulás mikor jön a tudatalatti énjükből, és mikor nem. Ha idegesítő, akkor mindig a tudatalattiból jön. (Emlékeztető, a 100%.) Vagyis soha semmi nem ad okot idegességre, mindig nyugodtak lehetünk.(És az jó dolog.) Ha a mi, és az ő agresszív, ösztönös viselkedésünk találkozik, annak mindig veszekedés a vége. Mint az állatvilágban. (Vagy a verekedés.)
Tudom, hogy hihetetlen amit mondok, vannak eredendően olyan megnyilvánulásaink, amikről nem is tudtunk. Nehéz elfogadni, hisz nem tudunk róla. Biztos nekem is vannak, de mivel nem tudom, nem is tudom őket felismerni, kontrollálni. A külső szemlélő meglátja és jelzi, mivel mi nem tudunk róla, alaptalan vádaskodásnak hiszük, és máris kész a veszekedés. Önkéntelenül adunk tudatalatti jelzéseket mimikával, testbeszéddel, ezeket a plusz információkat mindenki tudatalattija mindig érzékeli, felismeri (csak akkor nem, amikor adja). A másik tudatos közlésének értékeli énünk. Holott a másik joggal mondhatja, hogy ő ezt nem is mondta. Nem, de teste elárul olyasmit is, amiről az akaratának nincs is tudomása. Az emberben ott az állat is.
Lehet, hogy ez a felismerés banálisnak tűnik, mégsem hasznosítják az emberek kellőképpen. (Másképp nem lenne munkájuk a bíróságoknak.) Na azoknak lehet hasznos ez a cikk, akiknek jelen van az életükben az idegesség. Ha megértik dadogásomat.
Nem könnyű olvasmány, de megéri. Abból is tudom, hogy nehéz, mert kevesen reagálnak rá, vagy így, vagy úgy.
Ha valaki figyelmesen olvassa, és főleg akinek szüksége van rá, annak tudatát átformáló írás ez. Élő bizonyíték erre én vagyok. Az sem baj, ha nem érti, mert remélem gondolkodóba ejti. Gondolkodni meg sosem árt.
Azt figyelembe kell venni, hogy semmi előtanulmány nem járult felismerésem megszületéséhez, egy (volt, jelenleg tolószékes) kertész elméjéből pattant ki. De ez a tény semmit sem von le a felismerés fontosságából. (Legalábbis nekem.)
Definícióhoz hasonló összefoglalás: az idegesség a tudatalattiból származik (az ősi állati énünk maradványa). Kellő időt kell adnia lehiggadáshoz, amíg a tudatosság felülírja a tudatalatti reakcióját. Tudatalattink közöl információkat, érzelmeket a testbeszéddel, amiről nem is tudunk. (Nem mindenkinek van pókerarca.)
Lehet, hogy szakembernek kiborító ez a tálalás az adott problémára, de még ha hamis is elmélkedésem, önszuggeszciónak jó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése