Fáj a szívem, mikor azt hallom, hogy
egy millió gyermek éhezik. Nálunk, Magyarországon. A jelenben. Szégyen, és gyalázat mindenkire nézve, aki tudna tenni ellene, de nem tesz semmi olyat, amit megtehetne, mert az emberek nagy része gonosz, és érzéketlen.Fáj a szívem, mikor azt hallom, hogy a Minden gyermek lakjon jól alapítvány akciójában kiosztott napos baromfit, meg egyéb jobb sorsra érdemes lábasjószágok egy jelentős részét, eladták. Feltételezés részemről, mikor azt hiszem, ezeknek az elkotyavetélt állatoknak java átalakult alkohollá. (Most olvastam valahol, hogy az alapítvány vezetője, O.V. tanácsadója. Így már érhetőbb a tényállás. 2011.08.26.)
Fáj a szíven, mikor látom, hogy nem körültekintően választották ki a segélyezésre kijelölt családokat. Mikor látom, hogy ebben is pocsékolás van. Azzal tisztában vagyok, hogy akkurátusan lebonyolítani ezt a munkát, csak maximális odafigyeléssel lehet, és az időigényes.
Fáj a szívem, mikor arra a megállapításra jutok, hogy 2000 év keresztényi tanítása is kevés volt, hogy az ember állati természetén változtasson. Félő, hogy még 20000 év is kevésnek bizonyulna. Az ember tudatos gonoszságával, amihez hozzáadódik az állatvilágból öröklött ösztönök, önmaga elpusztítását vetíti előre.
Fáj a szívem, mert tehetetlen vagyok. Látom a végkifejletet. Tudom, hogy nem lehet semmilyen módón megállítani ezt a folyamatot. Sajnálom a felesleges sok munkát, erőfeszítést, kínlódást.
Fáj a szíven, amiért nem tudok optimistának lenni.
Volt szerencsém az idén megjárni az ország egy szegletét. Kisebb és nagyobb falvakat is. Ami egyhamar szemet szúrt az a megműveletlen kertek látványa és a lábasjószág hiánya. Mindeközben akivel csak beszéltem, mindenki a munkalehetőségek hiányára panaszkodott. Már aki hiányolta. A másik ami hamar szemet szúrt a rengeteg csellengő. Jöttek elő a rendezetlen portákról, düledező viskókból és vagy az úttesten élték társadalmi életük, vagy csapatokba verődve mentek valamerre. Sokuk kiöltözve, felékszerezve, a nők kifestve is. És övék a világ, mert még csak félre sem lépnek a kocsi elől. Bebámulnak a szélvédőn pimasz vigyorral, vagy szövegelve, hadonászva. Aztán meg ami szintén feltűnt, hogy a vasúti síneket átszelő talajutakon a kereszteződés előtt akácfa karókra van felszegezve az "andráskereszt". Nem egyedi, sok helyütt láttam! Egyik nap útbaigazítást kértem -kaptam is-, de perc sem kellett és már dőlt is a panasz a sok lopásról. Előző éjszakán egy teljes falut szabadítottak meg a szabadcsapatok az összes létező aknafedéltől. Na ezért nem fémrúdon feszül az "andráskereszt". Úgy vélem "összeértek" a gondok. Mert egy réteg semmit nem hajlandó tenni az életben, tekintve hogy már a második vagy harmadik generációja él munka nélkül is vidáman. Egy jelentős réteg meg már semmihez nem mer kezdeni, mert úgyis másé lesz. Emez abból tömi meg magát és gazdagszik, amit amaz megtermel, vagy létrehoz. Nagyon nagy bajok vannak és még sokkal nagyobbak lesznek!
VálaszTörlés