Illusztráció
Nem elég a sok nyavalyám, ami kínozza testemet, lelkemet, most még el kell viselnem egy (becsületsértő jelző helye) embernek a megaláztatását. Ha egy mezei állampolgár mondta a volna azt az ominózus kijelentést, ami Lázár János a Fidesz frakcióvezetőjének a szájából hangzott el egy 2008-as hódmezővásárhelyi önkormányzati ülésen, az nagyon valószínű, hogy hidegen hagyna. Ennyire biztos nem gerjesztene bennem indulatokat.
Az első reakciómban bizony felmenőit emlegettem, nem éppen hízelgő módon. Ezúton kérek tőlük elnézést, mert ők nem tehetnek róla, hogy kisfiacskájúk ilyen elferdítve látja a világot. (Bár lehet, hogy egy-két, idejében elcsattanó atyai, vagy anyai pofon, elejét vette volna ennek a politikai kancsalságnak) És még hangot is ad véleményének. Azt híve magáról, hogy megüdvözöl, amiért ő őszinte. Az őszinteség valóban dicséretes erény. Csak a világlátása nem alkalmas arra, hogy felelőséggel hasson életünkre. El van cefetül tévedve. Ő a fönök, akkor milyen a többi. Nem előítélet van bennem, de élettapasztalatom ezt mondatja velem. Ha párttársai ezt szó nélkül hagyják, vagy egy ejnye-bejnyével elintézik, akkor már akkor ők sem különbek tőle. Ezekre bízzuk életünket, botorság, akkor már jobb, ha fehér lepedővel, irány a temető.
Én bizony páros lábbal rúgnám seggbe az ilyen embereket, de hát én kicsi vagyok hozzájuk mérten. Az már más kérdés, azért sem tehetem meg, mert nekem mindenkor két lábamon kell állanom, mert különben feldőlnék. Én még ilyen hibásan is két lábon állok, elvárható a prominens politikusoktól, hogy ok is reálisan látnának.
Már jön a hátországi dumával, magyarázza a bizonyítványt. De késő bánat. Tessék máskor körültekintően nyilatkozni, úgy fogalmazni, hogy azt ne lehessen félreérteni. Mindenkit nem lehet palira venni. Itt meg lehet hallgatni mit mondott akkor és most.
2011. márc. 20.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...

Párttársai nem hagyják szó nélkül légy nyugodt, a csontokat kávézás mellett osszák el egymás közt. Nincs kitől féljenek, se akitől tartsanak. Kezükben a hatalom. Ennyi.
VálaszTörlésKedves Apa!
VálaszTörlésTeljesen egyetértek a véleményeddel, de azon kívül, hogy "magunkban" dohogunk, nem igazán tudunk mást tenni.
Én úgy gondolom, hogy már akkor fenéken kellett volna billenteni, amikor beletiport választói szem.jogaiba önkormányzatánál!
Kíváncsi vagyok, hogy meddig mennek el...de asszem, határ a csillagos ég.
Kellemes napot!
Üdvözlettel: Vadvirág:)
Kidumálják. Mellé állnak. Majd nyilatkoznak, hogy félremagyarázzák, belemagyaráznak, le akarják járatni, stb. És marad a helyén, minden marad úgy ahogy eddig. Bevált forgatókönyvük van.
VálaszTörlésTe jóságos ég, nektek kiáll a sarló és a kalapács a hátatokból! Jó, hogy megtaláltam ezt a blogot, majd reklámozom:):):)
VálaszTörlés